A blog.hu jóvoltából megkaptam a Jégtörő nevet, így máshol folytatódik a blog az új bejegyzésekkel. Nekem fontos volt, hogy a blogom címe magyar szó legyen - ott is megvannak az eddigi írások, kommentek, még a dizájn is ugyanilyen. De a neve magyar, és ez volt a lényeg. 

Az új bejegyzést már ott találjátok, ami az ellenőr leckéjéről szól.

Négy meccs, négy vereség, nulla rúgott gól, vereség Andorrában. Szégyen. Ilyenkor ki szokták rúgni a szövetségi kapitányokat, de Csányi Sándor – aki az OTP elnökeként maga is inkább menedzser, mint sportvezető – bízik a német Bernd Storckban, megerősítette posztján. Menedzsment szempontból nézzük meg, vajon miért ez a döntés született? Nyolc jó ok lehet rá.

Naponta tartanak workshopnak nevezett rendezvényeket, ahol valaki valamit bemutat, elmesél, meg akar tanítani, vagy el akar adni. Itt változó létszámban, jellemzően ezért előre fizető emberek gyűlnek össze. Nincs ezekkel semmi gond, csak egy: hiába hirdetik így, nevükkel ellentétben ezek nem workshopok. De akkor mik azok?

Egy államigazgatási szervezet új igazgatóhelyettese az Indexen is megjelent durva levelében köszönt be új kollégáinak. A levél hangneme és megállapításai éles ellentétben vannak azzal, amit manapság gondolunk a vezetésről és a vezető szerepéről, ráadásul meggyőződésem, hogy szembemegy a dolgozók elvárásaival is. A levél írója bemutatja, hogyan rúghatjuk ki a széket magunk alól még mielőtt beleülnénk, hogy utána már akkor rettegve szorítsuk a karfát, amikor az ülőalkalmatosság még meg sem melegedett. Nézzük végig pontról pontra, miért.

Reggel az újságosnál egy kis könyv szúrt szemet a polcon. Hasznos tudást ígért mindenkinek 30 percben az időgazdálkodással kapcsolatban. Mire Zuglóba érek profi leszek, gondoltam. De nem lettem. Jó példa lett ez arra a népbetegségre, amit úgy hívnak, mindent és azonnal.

Az éttermet jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki nem éhes és bőven ráér fél órát ülni anélkül, hogy az étlapot elé tennék. Kötelező azoknak, akik imádnak az asztaluknál éhesen, szomjasan ülni és azt nézni, hogy miként ugrálják körbe a pincérek a frissen érkezett levitézlett politikusokat.

Évekkel ezelőtt történt, még nagyon kezdő voltam. Egy üzlet értékesítőivel dolgoztam, ahol az egyik srác a kirúgás szélén állt, mindenki menthetetlennek tartotta – úgy voltam vele majd én megmutatom neki, majd én megváltoztatom, megváltom őt, és a világot is! Szerencsém volt: akkora pofont kaptam, hogy később el tudtam kerülni a nagyobbakat. 

IT-n dolgozó business analystokkal töltöttünk két napot. Az ő világképük és gondolkodásuk kicsiny közös halmazt alkot a humán beállítottságú trénerekével, ami okozott vidám pillanatokat - ilyen megjegyzéseket még sosem hallottam tréningen.

Állandóan keverik, mi az a tréning, coaching, oktatás, melyik mire jó és mire nem, mit értünk workshopon és azt is nehéz elfogadtatni, hogy a brainstorming sem annyi, hogy valaki felkiált, na, jöhetnek az ötletek. Mindegyik jó valamire, de egyik sem jó mindenre. Kezdjünk a tréninggel.

Ma rossz napom volt, aztán este egy kereszteződésben talán harminc centivel beljebb álltam meg, mint kellett volna. Egy sportkocsinak csak egy kicsit kellett volna irányt váltania, hogy biztonságban ki tudjon kerülni, ehelyett megállt, hogy az anyósülésen tobzódó agysebész hangosan, cifrán, szóismétlések nélkül sértegethessen engem és édesanyámat. Bár nem kellett volna, de ettől még rosszabbul éreztem magam. Vissza sem szóltam. Pár sarokkal arrébb azonban eszembe jutott ennek a történetnek a párja.