Icebreaker - elköltöztem

Az új főnök levelét megírta

2017. június 06. - mbudai

Egy államigazgatási szervezet új igazgatóhelyettese az Indexen is megjelent durva levelében köszönt be új kollégáinak. A levél hangneme és megállapításai éles ellentétben vannak azzal, amit manapság gondolunk a vezetésről és a vezető szerepéről, ráadásul meggyőződésem, hogy szembemegy a dolgozók elvárásaival is. A levél írója bemutatja, hogyan rúghatjuk ki a széket magunk alól még mielőtt beleülnénk, hogy utána már akkor rettegve szorítsuk a karfát, amikor az ülőalkalmatosság még meg sem melegedett. Nézzük végig pontról pontra, miért.

A velünk élő múlt

Levegőtlen, sivár irodák, a folyosón csukott ajtók. Lábujjhegyen járó, állásukat féltő, egymáshoz sem szóló munkatársak. Párnázott ajtó és titkárnő mögött ül a Főnök, aki utasít, megközelíthetetlen és tisztelni kell csak azért, mert ő A Főnök. Mindent jobban tud, csak neki lehet igaza, mindennek úgy kell lennie, ahogyan ő akarja és ezen elveket megkérdőjelezni sem lehet, hogy jön ahhoz egy holmi beosztott, hogy okosabb merjen lenni nála – neki nem lehet ellentmondani, mert jajj annak, aki merészeli. Ők azok, akik akkor teszik majd a legjobbat a világnak, ha végre nyugdíjba mennek. De változnak az idők. A főnök már nem attól főnök, ami a névjegykártyáján van. Nem csak az embereinek kell szakmailag és emberileg alkalmasnak lenniük. Neki is. 

Az új főnök levelét megírta, azt nem mondanám, hogy szerelmes könnyével azt is telesírta, nem is a fiának írta Prága városába, hanem az új beosztottai kapták meg még a személyes találkozás előtt. Idézetben a levélből vett mondatok - valahol zseniális a megfogalmazás is.  

"személyes találkozásig is a fentiek mindenkire nézve kötelező elvárásaim, mostantól, kivétel nélkül, és ezek betartását ellenőrzöm". 

Erős nyitás - az, hogy az adott vezető ilyen levelet ír a személyes találkozás előtt, már el is döntötte, mit gondolnak majd róla az emberei érkezésekor. Ez pedig meghatározza a következő időszakát. Talán kezdett volna csendesen, négyszemközti, személyes, ismerkedő, szereptisztázó beszélgetésekkel. Célszerűbb lett volna felmérnie a közeget, megismerni a kollégákat, mielőtt elhamarkodottan hoz döntéseket – ráadásul egy kicsit irigylem, hogy a lentiek ellenőrzésére is lesz ideje. A piacképesebb kollégák már élesítették is profession accountjukat és elkezdtek nézelődni.

"kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t"

Köszi a feltételezést, gondoltam elsőre. Sokak kezéből kihull a papír a munkaidő végén, nem lehet mindenki sztahanovista. Levelezés előtt érdemes lett volna megnézni mi okozza a fentieket, motiváció, hozzáállás, kevés, vagy talán túl sok munka? Értelmes munkát végeznek, értenek hozzá, meghatározhatják, hogyan végzik, látják, hová vezet az, amit csinálnak? Miért állnak fel gyorsan, mindenkire jellemző, vagy csak egyesekre? Mi az oka ennek? A tiltás önmagában semmit sem old meg, még tüneti kezelésnek is kevés. Majd bekapcsolt gép előtt várják ugrásra készen a délután négy órát és maguk között jól kiröhögik a főnököt. Velünk nem szúrsz ki, mondják majd.

Régen azt mondták, a munkaidőnek csak kezdete van. Manapság igény, hogy ha akarnak, érhessenek be negyed órával később, vagy mehessenek el hamarabb húsz perccel. Ne az alapján ítéljük meg az embereket, mennyi időt töltenek az irodában, hanem a teljesítmény és az elvégzett munka mennyisége, minősége legyen a mérőszám. Modernebb szervezetekben nem kell a helyükön ülni, adott munkakörökben teljesen normális otthonról dolgozni, olyan is van, ahol kötelezően be sem kell járni: csak a munka legyen készen. Ki hol dolgozna szívesebben? Ahol az órához kell igazítania a munkaidejét, vagy ahol a munkaidejét igazíthatja az életéhez?

"A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból."

A dedós tiltás itt sem jó semmire – ha elvégzem a munkám senkinek nincs köze hozzá, mennyi időt töltök a dohányzóban. Másrészt, a munka el van végezve? Ha igen, miért baj? Nincs elvégezve? Miért nincs elvégezve? Mi nincs elvégezve, ki nem végezte el? Kinek a felelőssége lett volna? Biztosan a dohányzás a ludas, vagy a főnök viseltetik személyes ellenszenvvel a büdös bagósok iránt? Ha a kollektíva a dohányzóban tölti az idejét munkavégzés helyett, az tényleg gond - de a tiltás nem fogja megoldani. Morogni fognak és dafke, csak azért sem tartják be. A morgás és az elégedetlenség pedig jót tesz a munkakultúrának. Pihenni napközben is kell, akkor pedig az embernek joga van akkor azt csinálni, amit akar, akár szívhatja a cigit is anélkül, hogy a főnöke szívná éppen a vérét - szóval újabb öngól az igazgatóhelyettesnek.

"Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével. Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Ez nem utasításra alakul ki. A fentiek a széteső, mentálisan, motiváció szempontjából mélyen lévő szervezetekre jellemző megállapítások, ahol az embereket a közös célok már nem érdeklik – egyszerűen csak túl akarnak élni. Ha pedig ez van, mit változtat ezen a még csak nem is látott igazgatóhelyettes levele? Vajon mikor jelentkezik az első, túlélésre játszó spicli az új főnöknél? A munkahelyi kultúra és légkör komoly hatással van az ott dolgozók teljesítményére, motivációjukra és még egy rakás dologra. Ennek kialakítása közös felelősség, de a mindenkori vezetőnek komoly ráhatása van erre. A fenti munkakultúra kialakítása nem elvárás, hanem közös cél szokott lenni – mivel ez normális esetben az új vezetőnek feladata lenne. 

Bár a levélben nincs benne, de ennyi erővel azt is odaírhatta volna az igazgatóhelyettes, hogy mindenki legyen boldog, kiegyensúlyozott és elégedett. Elvárás, hogy a vállalati kollektíva közös szelvénye nyerje meg a lottó ötöst. Mert amíg nem, mindenkinek tíz perccel rövidebb lesz az ebédideje.

A munkatársaknak elvárásaik vannak

A munkavállalóknak, különösen a tehetségesebbjének elvárásai vannak, aminek a vezetőnek meg kell felelnie, tetszik neki, vagy sem. Fejlődési lehetőség, értelmes, kihívásokkal teli munka, információáramlás, fejlesztő visszajelzések, szakmai, emberi tulajdonságok teszik ki az elvárások jelentős részét. A vezetőnek el kell tudnia fogadni a kritikát, nem kell mindent jobban tudnia, emberként kell kezelnie a beosztottjait, beszélnie kell velük és elérhetőnek, megközelíthetőnek kell lennie. Az emberek nem akarnak félni, idióta elvárásoknak megfelelni és a lényeg: nem akarnak mások lenni, mint az irodán kívül. Ja, hogy ezt nem lehet? Akkor én léptem, mondják – és mivel kapósak, gyorsan találnak másik munkahelyet, a vezető pedig ott marad egy jó ember nélkül. Amit meg fog érezni – és az ő főnöke is érezni fogja. Nem kell a kollégák elvárásaival foglalkozni a főnöknek, még mit nem - aztán majd amikor a java majd szépen otthagyja, lehet pislogni és magyarázkodni, meg húsz év tapasztalattal takarózni. És meglepődni, hogy ez senkit sem érdekel. Kulcsszerepe és döntési pontja van itt a vezetőknek: vagy felismerik az új idők szavát és ők is változtatnak, vagy jönnek helyettük azok, akik már megtették ezt – és a helyükre ülnek.

Hogyan máshogyan?

A fenti, idézett levél még a személyes találkozás előtti gyomros az új beosztottaknak, de jegyezzük meg, nem ismerjük a szervezetet belülről. Ha együtt dolgoznánk az érintett vezetővel, biztosan arra biztatnám, hogy az új szabályok meghozása és kihirdetése előtt ismerje meg a közösséget, beszélgessen, ismerkedjen, kérdezzen, hallgasson sokat, akarja megérteni a múltjukat, a jelenlegi működést, lássa, mitől megy jól, vagy rosszul, hol és mivel, esetleg kikkel elégedett. Kik a hangadók, véleményvezérek, milyen a kapcsolati háló, nézzük meg a folyamatokat, felelősségi köröket, elvárásokat. Igyekezzen elfogadtatni magát, szakmailag, emberileg, és amikor pár hét, hónap után úgy érzi, ha nagy vonalakban is, de már érti a működést, akkor hozza meg az új, életszerű szabályokat – de lehetőség szerint ne egyedül. Határozza meg, mi a célja személyesen, szervezeti szinten, lehet-e, vagy hogyan lehet ezt összehozni a munkatársak személyes elköteleződésével és induljunk el ebbe az irányba. A helyzet még most sem menthetetlen, de már mínuszból kell visszahozni a helyzetet.

A szögbe rúgás tényállása azonban ennek köszönhetően valósul meg, hiszen az új főnök ezt a levelet a saját vezetőjének úgy tűnik, nem mutatta meg, aki most szépen igazgatási vizsgálatot indított az ügyben, az Index ezt írta: 

„most minden tiltás ellenére arról pletykálkodnak, hogy visszavonhatják az utasítást, és minden várható szankció ellenére azt híresztelik, hogy az elnök ezért akár keményen megdorgálhatja majd az igazgatóhelyettest.”

Mit sikerült elérni ezzel? Vizsgálat indult az új vezető ellen még azelőtt, hogy megérkezett volna, egy levél miatt, aminek semmi értelme nem volt, valószínűleg vissza is vonják, hiszen egyébként is betarthatatlan, azért is, mert az igazgatóhelyettes felettesei nem is tudtak róla, szerencsére az emberei egytől egyig tudják már, hogy az új főnököt ezért előveszik, ráadásul az országos sajtó is lehozta. Kell ennél jobb kezdés?

 

Frissítés, 2017. 06. 13: 

A hónap végén megszüntetik a munkaviszonyát annak az igazgatóhelyettesnek, aki sajátos stílusú körlevélben adott utasítást a Fővárosi Törvényszék dolgozóinak. A törvényszék elnöke nem tudott a levélről, "nyelvezetével és stílusával" nem tud azonosulni, vizsgálatot indított, amely a vezető távozásához vezetett - írta az Index. 

A bejegyzés trackback címe:

https://icebreaker.blog.hu/api/trackback/id/tr9412566191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alien 2017.06.06. 18:05:08

Most ez mi ez mar. Nem a fővárosi törvényszékre vonatkozik az utasítás, hanem a gazdasági hivatalra. Nem is államigazgatási szervre amugy minden rendben.

vNHM 2017.06.06. 18:20:43

libnyaf. Mikozben irtad folyt a konnyed?

Irbisz 2017.06.06. 19:31:29

Szanalmas, ilyen alakot vezetö beosztasba tenni, no comment.
Persze biztos valami fideszkörökben kiskiraly baromarcu seggfej lehet az illetö, es az ilyet mar csak azert is ki kellene rugni, mert ha igy is gondolkodik es ilyen a "vezetesi" stilusa, az egy dolog, szomoru.
DE ha ilyet kepes leirni, az akkor olyan minösitett idiota, hogy a fönökenek el kellene gondolkoznia, ezt az ostoba tulkot meg kiszolgalo hajcsarnak sem erdemes megtartani, mert egy ilyen rezsiszilard szintü ostoba segg arra sem alkalmas hogy kipreselje a teljesitmenyt a zemberekböl ha csak ennyi esze van.

kuki123 2017.06.06. 19:37:36

Pff ami az állami szférában megy ...az a liba hígfos.

Multi cég durva etikai kódex...ha nem tetszik mehetsz a picsába

szemezgessünk:
1. "A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".

multinál munkaidő 5-ig tart munkahelyet engedéllyel lehet csak elhagyni! Kaját le kell dolgozni

2. Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."

multinál detto

3. Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból."
Örüljön hogy egyáltalán cigizhet, semelyik munkáltatónak nem kell biztosítani a feltételt, esetleg eltűrni a bagóst.
arról nem beszélve hogy a cigis akkor már kávézik is tracspartit tart napjában 5-6-10xer egy nap...lazán 1-2 órát összeszed, mert akkor már elmegy pisikélni kakikálni is. megy a bandázás
True story...nálunk ugyan ez megy...A nem cigis meg napfényt se lát, nem hogy szünetezzen.
A vezetőnk képtelen tenni ellene, mert akkor megy a sírás rívás a bagósok részéről...
Nyugisabb egészségesebb életet élnek a cigisek, mint akik nem bagóznak

4.Akkor is kötelező használni az elektronikus belépő kártyát, ha cigarettázáni vagy ebédelni mennek ki a munkatársak.

természetesen csak a bagósok voltak felháborodva nálunk is.

5.Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
Ahogy a kezdő idézetben már láthattuk, tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Ezt nálunk külön oktatják, és alá is kell írni...vétség esetén fegyelmi is lehet belőle.
Nagyon szépen le van vezetve, hogy milyen káros a munkahelyi kultúrára.

Tekintve hogy ez egy állami intézmény "vállalat" amit a köz adóból tartanak fenn. Valamint tekintve elképesztő hatékonytalanságát és durva idő csúszását az állami szerveknek...minimum elvárás és 100%-ban csak támogatni tudom ezeket a pontokat.

szemétpasi 2017.06.06. 19:51:18

@kuki123: Ok, máshogy is van így. Máshol működik, javít a munka minőségén és a munkavállalók hangulatán?

Természetesen lehet nagyon szigorú kódexeket írni csak senki nem fogja tudni betartatni. Az ilyesmi csak arra jó, hogy bármikor bárkinek meg lehessen vonni a prémiumát, jutalmát, esetleg erre hivatkozva lehessen elkaszálni béremeléskor.

Amúgy én nem értem azt a munkáltatói hozzáállást amikor cigánykodnak az idővel. Most komolyan azon az 5 percen múlik az éves terv? Ahogy a cikkíró is mondja jó lenne végre az elvégzett munkát értékelni, nem az irodában töltött időt. A cégnek is jobb, mert sokkal jobban ki lehet szűrni a léhűtőket.
Nem attól lesz valaki szorgalmas, jó munkaerő, hogy 16:00-kor kapcsolja ki a gépet. Hanem attól, ha pl megfelelően tudja és akarja a használni a programokat. Nem viccelek van olyan munkatársam (30 alatti ráadásul) aki nem képes excelben egy összeadást megcsinálni, hanem kiírja kis papírkára és utána beüti a telefonjába... Ellenben rendkívül pontos mindig, 8:00-kor már a gép előtt ül. Vajon őt éri meg alkalmazni vagy azt aki gyakran késik 10 percet (mert mondjuk 2 órát utazik reggel és kiszámíthatatlan de ez mindegy) ellenben profi excel és acces guru...

Indriq 2017.06.06. 20:21:19

@kuki123: azért tedd hozzá, hogy a sitten "dolgozol" :)

abrakradabra 2017.06.06. 20:22:46

A korábban hozzászólóknak: nálunk a soron dolgozó munkásoknak is jár óránként 10 perc szünet.
Annó hónapokig mértük, és nem dolgoznak így sem kevesebbet egy nap, de jobb a közérzete mindenkinek.
El nem tudom képzelni, hogy irodában valaki produktív legyen egész nap rendszeres szünetek nélkül...

MPL firstlady 2017.06.06. 20:32:12

@kuki123: elég sok kérdésben tévedésben vagy.

Dohányosok esetében a törvény az irányadó, javaslom egyszer elolvasni.

Ha képernyő előtt végeznek munkát, márpedig előfordulhat, a kötelező munkaközi szünetben, ami tíz perc, nem tilthatod meg, ha betartja az időkeretet, hogy mit csináljon a munkavállaló (normális keretek között persze).
Mondjuk éppen elmegy a kijelölt dohányzóhelyre, vagy kimegy az utcára cigizni, ha nem tiltott a munkahely elhagyása (egyértelmű tiltásra van szükség)

A te eszmefuttatásod alapján a munkahelyen való tartózkodás = munka.
Alapvető tévedés.
Rengeteg módja van, hogy a látszatát keltse egy nemdohányzó a munkának, valójában semmit nem csinál. A dohányos esetében ez látványos.

Teljesen felesleges ez a boszorkányüldözés és egymásra mutogatás.
Nem attól lesz egy munkavállaló produktív hogy rázárom az ajtót.

Az Etikai kódex általában nem a dohányzásról szól, és nem is a munka látszatáról.
Ott szerepel a munkatársak egymáshoz és beszállítóikhoz való viszonya pl.

A kaját le kell dolgozni viszont kissé aggasztó, tekintettel arra, hogy az Mt. 20 perc fizetett munkaközi szünetet ír elő. Ami alatt akár ehetsz is. Ennek a ledolgoztatása kissé törvénytelennek tűnik.

A munkaidőre, túlórára nincs felkészülési idő.
A munkaidő akkor kezdődik, amikor üt az óra, hogy kezdődik.
Nem kell előbb bent lenni, hogy bekapcsoljon a géped, vagy átöltözz. Ez van.
Ezt az Mt. felkészülés a munkára esetként értékeli.
Tehát ha neked át kell öltözni, akkor nyolc óra nulla nullakor lenyomod a blokkolóórát, és átöltözöl. A jog szerint. A gyakorlatban nyilván minden munkavállaló eltűri ezt az elvárást, mert félti az állását.
Kérj meg egy vezetőt, hogy adja írásba, hogy neked 10 perccel előbb kell érkezni, de a munkaidőd 8-kor kezdődik. Nem fogja. Mert tudja, hogy törvényt sért, ugyanis akkor 10 perccel előbb van vége a munkádnak.

Ez a levél egy ordas baromság. Aki ilyen levelet kiad, az főnök. Nem vezető.

Bambano 2017.06.06. 21:53:28

a fidesz telerakta az országot kontraszelektált sznob úrhatnám barommal.
már a kelméző elvtársnál tudni lehetett, hogy ezeknek elmentek otthonról.

a bagózást én így éltem meg: mikor legutoljára úgy volt munkám, hogy állásom is volt, akkor éppen olyan szakaszban tartott a projekt, hogy sokat kellett egyeztetni több emberrel. most pofázzunk az asztalnál, hogy mindenkit zavarjon? nem, lementünk az udvarra, ahol a bagósok bagóztak. lent voltunk több órát. csak a nagyfőnök nem ilyen sötét pártapparátcsik volt, hanem értelmes ember, lejött ő is, kunyizott egy cigit, és hallgatózott. és akkor rájött, hogy rendes munka folyik ott lent, nem lógás, tehát elhúzott és soha többet nem kérdezte meg senki, hogy mit csinálunk.

Advanced Flight 2017.06.06. 22:48:26

@kuki123: mert akkor már elmegy pisikélni kakikálni

A rohadékok! van anyagcseréjük. Egy igazi multi azt is betiltja :-)

Pierr Kardán 2017.06.06. 22:55:29

@Bambano: Aha, persze :-))

A bagósok 100 alkalomból 99 alkalommal nem a munkáról beszélnek füstölés közben, hanem teljesen munkasemleges dolgokról.

Azt abszolút nem tartottam hülyeségnek az igazgatóhelyettes körleveléből, hogy a munkahelyet elhagyni (akár bagózás céljából is) csakis belépőkártya használatával lehet (amúgy megdöbbentő, hogy ezt egy új vezetőnek kell elrendelni, mi a lófüttyöt csináltak ott a korábbi vezetők???)

Szerintem a bagósok havonta tutira összeszednek egy napot (az mt által elrendelt munkaközi szüneten felül!), amit nem munkával töltenek, tehát én kiíratnék velük minden egy nap szabadságot, aminek a terhére bagózgatnak kedvükre az utcán.

Te lennél a legjobban felháborodva, ha egy tesco pénztáros óránként 10 percet tölthetne dohányzással, mert közben ugye feltorlódik a sor :-((

CyberPunK 2017.06.07. 08:04:20

Én engedném a dohányzást irodában, és akkor nincs kiesett munkaidő. Akit zavar, az meg dolgozzon a friss levegőn.

P. J. Fry 2017.06.07. 08:57:44

@Bambano: "a fidesz telerakta az országot kontraszelektált sznob úrhatnám barommal."

Az! A fidesz! Ilyenek előtte nem voltak!

Indriq 2017.06.07. 09:08:53

Remélm lesz olyan tökös és tovább megy, meghatározza azokat a helyeket a wc-n kívül ahol szabad fingani, de csak ha 5 méteres körzetében mindenkitől engedélyt kap. :)

dr. mesterséges színezék 2017.06.07. 09:12:33

@Pierr Kardán: "A bagósok 100 alkalomból 99 alkalommal nem a munkáról beszélnek füstölés közben, hanem teljesen munkasemleges dolgokról. "

Sajnos ez nem igaz. A dohányzóhely a munkahelyi nyalás általi megvalósított döntéselőkészítés, érdekből megvalósított beosztotti dezinformálás és információcsepegtetés fóruma.
Mivel füstölgő rúd által automatikusan megvan a kötelék, a kátrányozás közben elhangzó akármilyen célő blődségek megcáfolása a jelen nem lévőktől nagyságrendekkel több időt és energiát rabol el, és ritkán van észnél annyira az, akit blődségekkel etetnek, hogy a blődségekkel táplálót a későbbiekben valós értékén kezelje. Meglepően erős kapocs.

dr. mesterséges színezék 2017.06.07. 09:25:51

@kuki123: Megvan a te igazságod. Amit a hápé leírt, részben munkaszerződés, részben a vállalati etikai normák formájában, valamilyen hangzatos néven meg szokott jelenni.

De az egyrészt meg van fogalmazva: akkor sem sértő, amikor előír.
Másrészt - és én is ebben látom a csúcspontot - mint valami király, aki előre küldi a fullajtárjait, nulladik lépésben levelez, és jelzi, hogy majd személyesen is... Mintha direkt akarná rosszul csinálni.

Volt itt a cégnél egy fickó, akinek vitathatatlanul megvoltak a vezetői talentumai - ment is feljebb, jó messze innen. De ahogy kezdte: valószínűleg azért ültette maga mellé a főgóré a napi termelési értekezleten, hogy figyeljen. Öt perc után már kiosztotta, igazgatta az éppen beszámolókat. Be még nem mutatkozott, azt se tudta senki (még ő sem), hogy mi lesz a feladata, és rendezkedett. A főgóré nagy szemekkel lesett, valószínűleg azért nem cseszte le nyílt színen, mert az még rosszabb vért szül.
Szóval hősünk, amíg itt dolgozott, számos krízist jól levezényelt, volt sok jó meglátása (rossz is, de ezzel jár).
Ma mégis mindenki csak úgy emlékszik rá, mint a faszi, aki rögtön tüzet nyitott.

Consuela NO NO 2017.06.07. 09:32:28

aki ezen felháborodik az nem nagyon ismeri a szervezeti kultúrákat

Irbisz 2017.06.07. 10:26:37

@Consuela NO NO:
Talan szervezeti kulturalatlansagot akartal mondani.
Normalis (multi)cegnel ugyanis nem igy mennek a dolgok, es a hirdetett szervezeti kultura szintjen ilyesmi nem lehetseges.
amikor valaki megis igy iranyit, ilyen a vezetesi stilusa, az csendben teszi, nem allitja ki magarol a szegenysegi bizonyitvanyt azzal, hogy ilyen irasos bizonyitekot bocsajt ki saja posztra valo alkalmatlansagarol.
Persze lehet hogy az allamigazgatas ilyen, de nehogy mar az legyen a követendö minta :-/

chrisred 2017.06.07. 10:46:48

@MPL firstlady: A munkáltatónak törvényi kötelezettsége a munkaközi szünet kiadása, ezért minden feltétel, amitől függővé teszi, jogszerűtlen.

chrisred 2017.06.07. 10:52:39

@Irbisz: Az államigazgatási szerveknél törvényileg szabályozva van, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója milyen módon és formában szabályozhatja a szervezet belső működési rendjét. Az emailes körlevél természetesen nem tartozik ezek közé.

Irbisz 2017.06.07. 11:26:15

@chrisred: Na ha ez igy van, akkor különösen alkalmatlan posztjara az illetö
süti beállítások módosítása